A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lúg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lúg. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 5., csütörtök

Diós szappan


Lassan átmegyek simán csak szappanozós blogba. De annyira élvezem! És imádom hogy lehet kreatívkodni, ötletelni. Mostanában állandóan csak azon jár az agyam, hogy milyen szappant kéne csinálni.
Ez amúgy egy mindent bele szappan lett, legalábbis ami az olajokat illeti. Szerettem volna elhasználni már néhány olajat, ami itthon feküdt, így ezek most mind belekerültek ebbe a szappanba. A jövőben nem akarok semmi mást használni a kókusz-, napraforgó-, ricinus-, olívaolajon kívül. A pálmaolajnak utánajártam, és eddig nem is tudtam, hogy a pálmaültetvények miatt mennyi őserdőt kiírtanak és vele együtt az ott élő állatfajokat is. Így én soha többet, semmilyen formában nem fogok pálmaolajat használni. Most még elhasználtam ehhez a szappanhoz ami volt itthon. Sajnos sok mindenben van belőle, kozmetikumokban, margarinban, de azért megpróbálom majd száműzni ezeket a termékeket az életemből.

És akkor a szappan:

Hozzávalók:

  • 100 gramm kókuszolaj
  • 280 gramm olíva olaj
  • 270 gramm pálmaolaj
  • 100 gramm dióolaj
  • 50 gramm mandulaolaj
  • 100 gramm repceolaj
  • 50 gramm szezámolaj
  • 50 gramm szőlőmagolaj
  • 380 gramm folyadék (nálam ez most diófőzet volt)
  • 133,5 gramm lúg


Az egészet azzal kezdtem, hogy szedtem zöld diót és dió levelet a fáról. A zöld diót 4 felé vágtam, a leveleket feldaraboltam. Desztillált vizet forraltam, majd beletettem a diót és a leveleket. Ezt néhány percig forraltam, majd lekapcsoltam alatta a gázt és kb. 1 órát hagytam állni. Mikor kihűlt jégkockatartóba tettem és lefagyasztottam. Ezt célszerű előző nap elvégezni!
Azért esett a választásom a dióra, mert Maria Treben könyvében nagyon jókat írnak erről, fertőtlenítő, tisztító hatású, jó a pattanásokra és a bőrproblémákra.
A leveleket napon megszárítottam majd később ez is a szappanba került.
Kimértem a hozzávalókat, felmelegítettem az olajokat kb. 40 fokosra, a lúgot feloldottam a diós főzetben, a végén kb. ez is 40 fokos volt, így már csak szépen beleöntöttem a feloldott lúgot az olajak keverékébe, majd szalagfázisig kevertem a botmixerrel. Ekkor került bele a diólevél. Amikor ezt is összekevertem, formába tettem.
24 órát hagytam állni, majd felszeleteltem az új, hullámos szappanvágó késemmel, amit imádok! Kínából rendeltem az ebayen, meg is lepődtem, mert nagyon hamar megérkezett! Azt hittem hogy majd hetekig várhatok rá, de kevesebb mint két hét alatt itt volt. Nagyon örültem neki! Ezzel együtt rendeltem egy formát is, a napraforgós mellé egy krizantémosat. Nem mondom hogy olcsó volt, de nem volt drágább mintha itthon rendeltem volna. De írok egy külön bejegyzést hogy nagyjából milyen eszközök kellenek az otthoni szappankészítéshez, remélem hasznát fogjátok venni!

Most kb. 6 hetet érnek a szappankáim, aztán lehet tesztelni, hogy mennyire jó zsíros bőrre, segít-e a pattanások eltűntetésében a dió főzet. Majd mindenképpen jelentkezem hogy milyen!


Update:
Ez az egyik legjobb szappan, amit valaha készítettem! Fantasztikus illata van annak ellenére, hogy nincs benne semmilyen illóolaj. Maga a diólevél olyan illatot kölcsönöz neki, hogy valami mennyei!
Kemény szappan lett, melynek nagyon nagy, krémes habja van.

Bounty szappan


Illatosnak nem illatos, de nagyon szép! Sajnos ez a nagy meleg nem annyira kedvez a szappankészítésnek, de mivel fogytán a készletem, muszáj volt bevállalnom némi macerát. Ez a szappan kizárólag kókuszolajat tartalmaz, abból is a legjobb minőségűt, Thai kókuszolajat, amit onnan hoztam, és annyira csudafinom illata van! Itthon vásárolt olajaknál még soha nem éreztem ezt a friss, finom, igazi kókusz illatot.
Mivel ez a szappan eléggé szárít, így nem is csináltam belőle sokat, mindösszesen 250 grammnyi szappant, 4 db ilyen kis napraforgóm lett belőle, ami nekem elég is lesz. Az arcomra készítettem, kizárólag azt fogom mosni vele, ha majd összeérik. Illata nincs, nem tettem bele illóolajat.

Hozzávalók:

  • 250 gramm kókuszolaj
  • 95 gramm folyadék (nálam kókusztej volt)
  • 43,52 gramm lúg
  • Kókusz reszelék
  • Kakaópor


A kókuszreszeléket desztillált vízzel beletettem a turmixgépbe, majd néhány percig turmixoltam. Az így kapott masszát egy sűrű szövésű anyagon leszűrtem, jól kinyomkodtam. Így kaptam meg a kókusztejet. Kimértem a szükséges mennyiséget, majd pedig a fagyasztóba tettem kb. 1 órára. Közben a kókuszreszeléket kitettem a napra hogy megszáradjon.
Amikor ez megvolt, kimértem a hozzávalókat.
A már nagyon hideg kókusztejet elővettem, feloldottam benne a lúgot, majd a kimért kókuszolajba öntöttem. Botmixerrel a szalagfázisig kevertem (ez nagyon hamar megtörtént, talán a meleg miatt is, és így egy kicsit nehéz volt formába tölteni, nem is lettek tökéletesek, de majd a következő adag!)
Mikor ez megvolt, belekevertem kb. 2 teáskanál kakaóport, de csak úgy nagyjából, hogy ne legyen teljesen barna a masszám. Majd formába töltöttem. Sütőpapírral letakartam a tetejét. Én most nem takargattam, mert amúgy is iszonyatosan meleg van/volt. Vágnom nem kellett, mivel eleve ilyen formába töltöttem, így ezzel most nagyon hamar megvoltam.
Most hagyom néhány hétig érni, és már alig bírom kivárni hogy elkészüljön! Már most szeretném használni!

Update:
Kemény szappan, nagy, habos habbal. Viszont mivel csak kókuszolaj van benne, nagyon szárítja a bőrt, így inkább csak arcmosásra, problémás bőrre ajánlom. Ha testre használjátok, akkor szükséges utána valamilyen testvaj használata.
A kókuszreszelék finoman dörzsöl. Ez az egyik kedvenc anyagom, amit a dörzsihez használok. Nagyon kellemesen masszíroz, radíroz. Nem erőteljes.
Illata semleges.

2012. június 20., szerda

Himalája sós szappan


Már rég terveztem egy ilyen szappant, de most meg is valósítottam. Csupa nagyon finom olaj került bele, amik táplálják a bőrt, a himalája só pedig gyógyír a problémás bőrre, amire nekem most nagy szükségem van!

Hozzávalók:

  • 660 gramm olíva olaj
  • 60 gramm ricinus olaj
  • 96 gramm repce olaj
  • 180 gramm kókuszolaj
  • 36 gramm édes mandula olaj
  • 60 gramm kakaóvaj
  • 36 gramm szőlőmagolaj
  • 12 gramm neem olaj
  • 60 gramm szezám olaj
  • 456 gramm folyadék (nálam most kecsketej és desztillált víz keveréke volt)
  • 161,185 gramm lúg
  • 5 ml grapefruit illóolaj
  • 4 evőkanál méz
  • 800 gramm himalája só
  • 4 evőkanál kakaópor a színezéshez


Felmelegítem az olajokat és összekeverem őket (szerencsére ebben a nagy melegben nem nagyon kellett őket melegíteni, a nap megtette a magáét :)).
Kimértem a himalája sót, mézet, kakóport külön tálkákba.
Feloldottam a lúgot az előzőleg lefagyasztott tejben/desztillált vízben. Egy botmixerrel elkezdtem keverni az olajokat, majd apránként hozzákevertem a lúgot, egészen a pudingosodás folyamatáig. Amikor már puding szerű volt a massza, hozzákevertem a mézet, a sót és az illóolajat. Kb. a felét a formába töltöttem, majd a maradékot megszíneztem a kakaóporral. Majd ezt is a tetejére öntöttem. Egy fa pálcika segítségével kicsit belekevertem, hogy szép mintát kapjak majd a felvágásnál.
A sószappan trükkös, folyamatosan figyeltem hogy mikor keményedik meg. Ezt nem szabad 24 óráig békén hagyni, mert akkor már törik, nem lehet felszeletelni. Így amikor már látjuk hogy kellőképpen megszilárdult, kivesszük a formából és felszeleteljük (kb. 2-3 óra elég neki!), majd 6 hétre letakarva hűvös helyre tesszük pihenni. Majd jövök jelenteni hogy hogyan sikerült!





Ha szappant akartok készíteni, akkor itt van egy nagyon jó szappankalkulátor:
http://www.SoapCalc.net/calc/SoapCalcWP.asp
Angolul van, de nagyon jól használható. Csak ki kell választani a mértékegységet (nekünk gramm), a lúg fajtáját, bal oldalt pedig a plusz jelekkel hozzá kell adni az olajokat, amiket szeretnénk beletenni. A program ezt követően kiszámolja hogy mennyi folyadék és mennyi lúg kell az olajokhoz.

Update 2012.06.21.:
Sajnos ez a meleg senkinek sem tesz jót, a szappanoknak sem. Hiába tettem hűvös helyre, elkezdett izzadni a szappanom, valami lé jött ki belőle. Félbevágtam, a közepén én nem tapasztaltam állagromlást, úgyhogy annyit tettem hogy egyesével papírtörlőbe csomagoltam, visszatettem a tálcára őket és egy kicsit beraktam a hűtőbe. Utána pedig a pincébe vittem. Ott van a leghűvösebb, remélem hogy ott már rendben lesz! Pár napon belül kiderül hogy mi lesz vele. Ebből azt szűrtem le hogy ilyen melegben nem szabad szappant készíteni. Még terveztem ma továbbiakat is csinálni, de most inkább megvárom amíg hűl egy kicsit az idő. Még van szappanom, így nem SOS hogy újabb adagot készítsek, meg remélem hogy a himalája sós szappan is használható lesz majd! Ha már tudok valamit, akkor jövök az újabb tapasztalatokkal.

Update:
Hát ez az a szappan, amit nem javaslok hogy megcsináljatok. Nem tudom hogy mi volt a baj, de nagyon rossz lett állagra is, illatra is, mindenre. Kézmosónak elmegy, de amúgy nem igazán vált be.

2012. május 23., szerda

Lapacho- és Rooibos teás szappan




Már vagy 2 hét telt el az utolsó készítésem óta, úgyhogy éppen elérkezettnek láttam az időt arra hogy újra csináljak egy adagot :). Amúgy is rengeteg ötletem van amit szeretnék megvalósítani.
Lassan átmegyek szappanos blogba a nyers ételek helyett :).
De azt gondolom hogy ha odafigyelünk a táplálkozásunkra, akkor az is fontos hogy odafigyeljünk a testünkre más értelemben is, és fontos hogy ne mérgezzük. Így az otthoni szappankészítés is a természethez visz közelebb, ezért azt gondolom hogy mégis csak ide illik.
A kép itt is korábbi szappant ábrázol, a mait még nem fényképeztem le, de majd igyekszem.
Most is csak a hozzávalókat írom le, az elkészítési mód teljesen megegyezik a korábbi leírással.
A mostani szappanom La Pacho és Rooibos teás lett, mert mindkettő nagyon jótékony hatású a bőrre, illetve egyéb felhasználásra is, főleg belsőleg, teaként fogyasztva!
Hozzávalók:
  • Pálmaolaj: 700 gramm
  • Olíva olaj: 338 gramm
  • Repce olaj: 100 gramm
  • Szőlőmag olaj: 102 gramm
  • Makadámdió olaj: 10 gramm
  • Mandula olaj: 10 gramm
  • Lúg: 165,97 gramm, azaz 166 gramm
  • Tea (azaz folyadék): 478,8 gramm
  • Citromfű illóolaj (elhagyható)
  • Fahéj illóolaj (elhagyható)
Az elkészítéshez annyit írok, hogy a La Pacho teát először megfőztem, úgy mintha teának készíteném el. Felforraltam fél liter ioncserélt vizet, beletettem 1 púpozott evőkanál teafüvet (jelen esetben inkább fakéreg :)), majd 5 percig főztem. Lekapcsoltam, hozzátettem 1 púpozott evőkanál Rooibos teát, majd lefedve állni hagytam 20 percig. Leszűrtem és teljesen lehűtöttem! Ez után adtam hozzá a lúgot, melyet folyamatosan hideg vízben tartottam.
Nagyon hamar elkezdett “pudingosodni”, úgyhogy nem kellett túl sokáig kevergetnem. Az illóolajat a pudingosodási folyamat végén kevertem a masszához.
A tea színe miatt nem kaptam valami guszta színű szappant, de nem is ez volt a tervem :). Alapvetően egy nagyon ápoló, finom szappant szerettem volna készíteni.
Bátran vágjatok bele és kísérletezzetek!
Jó szappanozást!

Kecsketejes-olíva olajos szappan





Nem írom le az egész folyamatot, azt megtaláljátok a korábbi bejegyzéseimben, csak a hozzávalókat közlöm :)
Most (azaz kb. 2 hete) csak egy sima, olívaolajas-kecsketejes szappant készítettem. Semmi más nem került bele.
Hozzávalók:
  • Olívaolaj: 674 gramm (ez egy üveg olívaolaj, én általában a Tesconak a saját márkájás szűz olívaolaját szoktam venni)
  • Lúg: 86,66 gramm
  • Kecsketej (azaz a folyadék): 256 gramm (ezt ugye most is fagyasztott állapotban adtam hozzá!)
  • Gyömbér illóolaj (elhagyható)- ezt a végén kevertem bele, amikor már “puding” állagú lett.
Kicsit nehezen szappanosodott, azaz jó sokáig kellett kevernem a botmixerrel. Sokszor le is álltam, nehogy túlmelegedjen és leégjen a kedvenc kis gépem!
Nagyon szép, világos színű szappant kaptam végeredménynek!
Már érik kb. 2 hete, úgyhogy 4 hét múlva már használhatom is!

Tejes-olívás szappan




Pár nap késéssel el is készítettem a soron következő szappanomat is. Ezt egészen konkrétan ma csináltam, így még csak a formában pihen. Kép egyelőre erről sincs, de holnap a vágásnál lefotózom :)
Hozzávalók:
  • 154 gramm lúg
  • 437 gramm folyadék, nálam most fele-fele tehéntej (termelői) és desztillált víz került bele
  • 572 gramm olíva olaj
  • 578 gramm pálmazsír
Most nem tettem bele mást, csak egy ilyen sima szappant akartam készíteni.
Először is, tegnap lefagyasztottam a tejet, amit frissen vásároltam termelőtől.
Ma pedig egy tálba raktam az olajakat, majd a creativiky oldalán lévő programmal kiszámoltam hogy mennyi lúg és folyadék kell bele.
Kimértem a fagyott tejet egy edénybe, a desztillált vizet egy másikba.
A tejhez hozzáöntöttem a kimért lúgot, majd addig oldottam benne amíg a tej és a lúg is felolvadt. Ehhez még hozzáöntöttem a desztillált vizet. (Azért nem írtam hűtést ennél és az előzőnél, mert a fagyot tej miatt nem forrósodott fel az edény, így nem volt szükség hűtésre.)
Elővettem a botmixert, elkezdtem vele keverni az olajakat, majd lassan hozzáöntöttem a lúgos keveréket. Addig kevertem így, amíg már “írt” a massza. Lekapcsoltam a botmixert, majd formába öntöttem a szappanomat.
Most két kenyeres formával lett, így azt gondolom hogy ez most jó sokáig elég lesz, bár holnap tervezem készíteni a következő adagot, ami kecsketejes és olívaolajas lesz, semmi mást nem akarok tenni bele.
Letakartam egy sütőpapírral és betakartam őket egy törülközővel, hogy ne hirtelen hűljön ki. Holnap szeletelem, és 6 hét múlva használhatom.

Az egész műveletet gumikesztyűben, zárt ruhában és kötényben végeztem, hogy ha valami balul üt ki, akkor ne égjek össze.
Itt találjátok azt a jó kis programot, amivel kiszámolhatjátok hogy mennyi lúg és folyadék kell a szappanotokhoz:
Szerintem bátran kísérletezzetek!
Nekem is annyi ötletem van, hogy fogalmam sincs hogy mikorra fogom tudni megvalósítani őket, ugyanis ezeket a szappanokat el is kell használni, mielőtt megromlanának. És ugye én is most nagyon belelendültem. Korábban azt terveztem hogy két hetente készítek egy adagot hogy legyen folyamatos utánpótlás, de amint kiötlök valamit, úgy érzem hogy azonnal meg kell valósítanom!
De most tényleg leállok. Holnap még megcsinálom a kecsketejes-olívaolajas szappant, aztán két hétig szabadságolom magam a szappankészítés alól. Azt nem tudom hogy hogyan fogom kibírni!
Szeretnék csinálni a jövőben kávés, kakaós, répás szappant is. Meg persze ami még addig eszembe jut :)

Szappant készítettem II.



A szappan hozzávalói:
  • 128,5 gramm lúg
  • 379,62 gramm folyadék (nálam most kecsketej volt)
  • 895 gramm olíva olaj
  • 32 gramm ricinus olaj
  • 72 gramm tökmag olaj
  • Levendula virág
  • Levendula illóolaj
Először is lefagyasztottam a tejet. Így egy napot késett a szappan elkészítése :). 
Másnap kimértem a hozzávalókat (na jó, pontosabb úgy, hogy beleöntöttem a hozzávalókat -jelen esetben az olajakat- egy nagy tálba, úgy hogy mértem közben hogy mi hány gramm, majd beírtam a programba ami kiszámolta hogy mennyi lúg és folyadék kell hozzá). 
Alapvetően egy világos színű szappant szerettem volna, de a tökmag olaj totál bebarnította az egészet, így egy nem túl szép színű szappan lett az eredmény. Na jó, még nincs készen, úgyhogy még nem szappan.
Na szóval, kimértem mindent. A fagyott tejhez, melyet kockákban fagyasztottam, hozzáöntöttem a lúgot. Kicsit nehezen olvadt, de nem volt különösebb hőreakció a hideg miatt, és a tejet sem égette meg, így itt még szép fehér maradt. Ha esetleg nem akarod a folyadékmennyiséget teljes egészében tejből, akkor nyugodtan tegyél bele amennyit gondolsz, majd pótold ki desztillált vízzel, zöld teával, vagy bármilyen teával a maradékot.
Amikor felolvadt a fagyos tej és a lúg is, akkor fogtam a botmixert és elkezdtem keverni vele az olajakat, majd lassan hozzáöntöttem a lúgos keveréket. Ezt addig kevertem amíg már “írt” a massza.
Kivettem a botmixert és hozzákevertem egy spatulával a maradék hozzávalót, jelen esetben a levendula virágot és a levendula illóolajat, majd formába töltöttem a masszát. Most úgy alakult hogy lett egy kenyérformára való, meg még sok kicsi.
Egymás mellé raktam őket, lefedtem sütőpapírral majd betakartam őket egy törülközővel.
Másnap (24 óra elteltével) kivettem a formákból a szappanokat, amit kellett azt felvágtam, majd egy tálcára tettem és szellős helyre tettem. Most érlelődnek szépen 6 hétig, utána lehet használni őket.

⨷ Figyelem! Veszélyes anyagokkal dolgozunk, így az egész folyamat során nagyon fontos gondoskodni a megfelelő biztonságról!
⨷Végig dolgozzunk gumikesztyűben!
⨷Lehetőség szerint dolgozzunk védőruhában, vagy kötényben!
⨷Beszerezhetünk védőszemüveget is!
Lehet, hogy ezeket túlzásnak tartod, de inkább légy nagy biztonságban, mint hogy véletlenül belefröccsen az arcodba a lúg, vagy bármilyen bőrfelületre, és megéget!

Csokis-kókuszos szappan





Már régóta tervezem egy ilyen szappan elkészítését. És most hogy nekiálltam a teafa olajosnak, megcsináltam ezt is. Így egy füst alatt letudtam  mindkettőt :)
Hozzávalók:
  • Olíva olaj: 100 gramm
  • Szőlőmag olaj: 50 gramm
  • Makadámiadió olaj: 30 gramm
  • Mandula olaj: 24 gramm
  • Pálmaolaj: 500 gramm
  • Kókuszolaj: 100 gramm
  • Lúg: 110,72 gramm
  • Folyadék: 305,52 gramm (nálam most kókusztej)
  • Kakaó: kb. 5 teáskanállal (én nyers kakóport tettem bele, nem azért mert flancolni akartam, egyszerűen nem volt itthon másmilyen, de gondolom a holland kakaó is megfelel a célra)
Azt elárulom, hogy nem tudok a mérlegemmel,52 grammot mérni, így mindig kerekítek. Sőt, a mérlegem még a páratlan számokat sem nagyon szereti, rendszerint átugorja őket. Na mindegy. Eddig azért nagyjából jók lettek a szappanok, amiket készítettem.
Itt most több munkám volt az előkészületekkel, így azzal kedzem.
Először is a kókusztejet készítettem el. Nem mértem ki, így azt mondom hogy tetszés szerint tegyünk kókuszreszeléket egy turmixgépbe, öntsük fel vízzel, majd magas fokozaton turmixoljuk össze néhány perc alatt. Utána egy sűrű szövésű anyagot átszűrtem, jól kinyomkodtam. A lé, amit kaptam, az a kókusztej. Ebből mértem ki a szükséges folyadékmennyiséget, majd beletettem egy műanyag tálba és 1 órára betettem a mélyhűtőbe.
Az óra letelte közeledtével összemelegítettem az olajokat, majd kivettem a mélyhűtőből a kókusztejet és feloldottam benne a lúgot. És láss csodát, nem barnult meg! Nagyon szép színe maradt, bár ha teljsen megfagyasztottam volna, akkor biztosan gyönyörű hófehér lett volna, így inkább vanília színű lett.
Összeöntöttem az olajakat és a lúgos keveréket, majd botmixerrel pudingosodásig kevertem. Nagyon hamar bekövetkezett ez az állapot! Itt még belekevertem úgy jó két marék kókuszreszeléket abból ami visszamaradt, majd még rásegítettem a botmixerrel. 
Beleöntöttem a massza felét a szappanformámba. Megszórtam a tetejét kakaóval, majd a maradék masszába kevertem 2-3 teáskanál kakaót. Ezt az előző tetejére öntöttem, majd egy hurkapálcikával belekevertem, hogy mintás legyen a közepe.
És most várom hogy megszilárduljon. Holnap felvágom, és utána már “csak” 6 hetet kell várnom, hogy fürödhessek is vele. És ezt már nagyon várom! Ínycsiklandozó szappan lett!


Update:
Készen van a szappan, már javában használom is. Szuper lett az állaga, szépen habzik, finom az illata, egyszerűen imádom! Próbáljátok ki!

Teafa olajos szappan


Már régóta készültem készíteni egy ilyen szappant. Utoljára a Jamunától rendeltem, amit nagyon szerettem, de gondoltam, hogy ha már én is készítek szappant, akkor ezt is nekem kéne megcsinálni.
Sajnos problémás a bőröm, nem mindig, de sokszor kijön rajta valami, ezért muszáj volt, hogy készítsek magamnak egy teafa olajos szappant.
A színe érdekes lesz, nem lett zöld, mint a többi, piacon kapható fajta. Lehet én rontottam el valamit :)
Az a helyzet, hogy a lúg a zöld teát totál bebarnította, majdnem fekete volt a folyadék, aztán az olajokkal való összekeverés után inkább narancssárga színe lett. A végleges szín majd a felvágás után lesz látható.
Akkor lássuk hogy mi is került bele:
  • Kókusz olaj: 104 gramm
  • Olíva olaj: 106 gramm
  • Szőlőmag olaj: 50 gramm
  • Lúg: 37,40 gramm
  • Folyadék: 98,80 gramm (nálam most zöld tea volt, de bármivel lehet helyettesíteni, akár sima desztillált vízzel is!)
  • Teafa illóolaj: én jó sokat raktam bele, az az igazság, hogy nem számoltam, de szerintem lehet több ment bele, mint amennyit a mennyiség megkívánt volna. Inkább biztosra akartam menni!
A szokásos módon összevegyítettem az olajokat, majd feloldottam a lúgot a zöld teában. Összekevertem őket botmixerrel, majd amikor már pudingos lett az állaga hozzákevertem az illóolajat is. Formába tettem, és most pihen.
Egy észrevétel. Legközelebb, ha teát teszek bele, akkor tuti, hogy beteszem előtte egy kicsit a mélyhűtőbe, kb. egy órácskára, akkor nem barnítja (égeti) meg a folyadékot. Ezt most elrontottam, de tanultam belőle, és legközelebb ezt is úgy fogom csinálni, mintha tejet tettem volna bele.
Kicsit krémes lett, nehéz volt felszeletelni, de már volt hasonló, így remélem hogy a későbbiekben ugyanolyan szépen ki fog száradni, mint a fahéjas szappanom. 6 hét múlva meglátjuk.

Szappant készítettem I.


Bár nem teljesen kapcsolódik a nyers ételekhez, annyiban mégis, hogy természetes, semmilyen mérgező anyagot nem tartalmaz, ellentétben a boltban megvásárolható társaival. Mert ugye már tudjuk, hogy azokba mindenféle kőolajszármazékot beletesznek, meg még ki tudja mit, ami a bőrünkön keresztül mérgez minket.
A bőrünk a legnagyobb felületünk, így azon keresztül szívódik fel a legtöbb méreganyag is! Így ha már nyersen táplálkozunk, azt hiszem hogy ugyanolyan fontos az is, hogy a bőrünket is óvjuk a káros anyagoktól.
Eddig a Mannaszappantól rendeltem natúr szappanokat, de nagyon drágának találtam őket, így legutóbb már csak testvajakat rendeltem. És akkor jött a nyers hétvége Gittával, ahol találkoztam Brigivel, aki bevezetett a szappankészítés rejtelmeibe. Ezt ez úton is nagyon köszönöm neki!
Így itthon tudok viszonylag olcsón, egészséges, natúr szappant készíteni, amiben az van benne amit én beleteszek! És nem utolsó sorban, nagyon egyszerű elkészíteni! Szilárd vagy folyékony olajak kellenek hozzá, meg lúg. Természetesen tovább lehet variálni illóolajokkal, kakaóval, kávédarabokkal, de alapvetően olajak és lúg kell hozzá.
Először is be kell szerezni műanyag, hőálló edényt a lúg oldásához. Kell gumikesztyű, mert a lúg az egy nagyon erősen maró anyag! Beszerezhetünk védőszemüveget, de alapvetően nem fog fröcskölni, így ha az ember nagyon körültekintően jár el, akkor nem lesz rá szüksége. Illetve kell egy botmixer és forma amibe öntjük a masszát.
Az én szappanomba a következők kerültek:
  • 68,57 gramm lúg
  • 205,20 gramm folyadék, nálam zöld tea
  • 360 gramm olíva olaj
  • 40 gramm shea vaj
  • 100 gramm ricinus olaj
  • 40 gramm kakaóvaj
  • Levendula olaj
  • Levendula virág
Először kimértem a lúgot egy műanyag tálban, majd a folyadékot a hőálló műanyag edényben. Engedtem a mosogatóba hideg vizet, ez kell a lúg oldásánál, mert a kémiai reakció miatt nagyon felmelegszik! A folyadékhoz adjuk a lúgot és ne fordítva! A folyadékhoz adtam a lúgot, majd a hideg vízbe állítottam.
Közben összemelegítettem az olajokat, itt csak a szilárdakat kell felmelegíteni, a folyékonyakat nem szükséges! Én az aszalóban melegítettem hogy ne hevítsem túl. Majd összekevertem az olajakat, vajakat egy nagy tálban.
Amikor a lúg már kézmeleg volt (40-45 fokos), akkor hozzáadtam az olajakhoz, amik szintén 40-45 fok körül voltak. Itt is a lúgot adjuk az olajakhoz és nem fordítva!
Amikor már összekevertük őket, akkor fogjuk a botmixert és puding állagúra keverjük. Vigyázzunk hogy ne égjen le a mixer! Akkor van készen a massza, ha már ír a tetején, azaz nyomot hagy a mixerről lecsöpögő massza.
Ezt követően tegyük bele az illóolajat, illetve szilárd hozzávalókat ha használtunk. Keverjük össze a többivel, majd öntsük a formába, amit előkészítettünk. Műanyag formát használjunk, vagy ha fémet, akkor béleljük ki sütőpapírral!
Ha formába tettük, akkor fedjük be és 24 órára takarjuk be törülközővel, vagy bármivel hogy lassabban hűljön ki! Nagy formánál erre nincs szükség! Arra figyeljünk hogy ne melegedjen túl a szappanunk, néha nézzünk rá és ha “izzad”, akkor pár percre tegyük hűtőszekrénybe.
24 óra elteltével vegyük ki a szappanunkat a formából, vágjuk fel, ha nagy formát használtunk, mert ilyenkor még képlékeny annyira hogy lehet formázni, később erre már nem lesz lehetőségünk! Figyelem! Gumikesztyűben dolgozzunk, mert a masszánk még mindig erősen lúgos, maró hatású!
Tegyük jól szellőző helyiségbe és hagyjuk érni legalább 4 hétig. Ekkor tehetünk vele egy próbát. Mossunk kezet, majd ha utána nem szárad ki a kezünk, akkor már jó a szappanunk. Ha kiszárad, akkor még nem ért meg kellőképpen, tegyük vissza még egy kicsit pihenni. 6 hét elteltével már biztonságosan mondható hogy készen van a szappanunk!
És készen van az egészséges, natúr házi szappanunk! Ha ezt használjuk, akkor a testápolóinkat is eldobhatjuk! Ha mégis használunk, akkor használjunk inkább teljesen natúr, természetes testvajakat!
Linkek amik segítenek eligazodni a szappanozásban:
Biztos van több is, én ezek alapján készítettem el az első adag szappanomat, ami szerintem egész jól sikerült.

Update: 2011.09.16.
Készen van a szappanom, már ki is próbáltam. Az illata nem olyan egetrengetően finom, de szerintem teljesen jó.
Még habzik is, pedig arra számítottam hogy nem fog. A bőrömet egyáltalán nem szárítja, nagyon kellemes érzés. Annyi problémám volt vele, hogy zuhanyzásnál nagyon csúszott a kezemben, egyfolytában menekült :). Így párszor a zuhanytálcába csapódott, de szerencsére ez különösebb kárt nem okozott benne.