2012. augusztus 27., hétfő

Kecsketejes-körömvirágos szappan


Ha már nekiálltam a szappankészítésnek, rögtön két félét készítettem. A második lett ez a szappan, amit "általános" szappannak készítettem, tehát olyan szappan, amivel bármit lehet mosni :)
És milyen szerencsém volt! Pont miközben készítettem jött a postás, és hozott 3 formát, amit az ebay-en rendeltem meg, így rögtön ki is tudtam próbálni őket! Pont kapóra jött, nagyon örülök neki! Így lett egy tömb forma is, meg pár kicsi, különálló. Nekem nagyon tetszenek, szerintem nagyon szépek lettek!

Szappan összetevői:

  • Kókusz olaj
  • Olíva olaj (körömvirág macerátum)
  • Napraforgó olaj
  • Kecsketej
  • Körömvirág szirmok
  • Virágpor
  • Kurkuma


Kétfelé osztottam a masszát, majd az egyik felét kurkumával színeztem, így az a része sokkal sárgább lett. Majd egymás mellett, egyszerre öntöttem a fa formába, így alakult ki ez a minta.
A formákban:

Rózsa formában

Hópehely forma

Napraforgó virág forma

Tömbben
És felvágva:





Ez nagyon tetszik! Ez lett a kedvenc formám :)

Update:
Fantasztikusan jó szappan lett belőle! Krémesen habzik, finom illata van. Egyszerűen imádnivaló! A virágpor szinte érezhetetlen benne, nem bántja a bőrt.
Bátran ajánlom kipróbálásra!

Sampon szappan

Kimaradt egy kevés massza, így ezekbe a kicsi muffin formákba került.

Elérkezett az ideje hogy készítsek egy szappant, amivel hajat tudok mosni, és kifejezetten erre készítem. A korábbi teafaolajos arcszappanomat használtam mostanában hajmosásra, ami szintén tökéletesen bevált, de most szerettem volna valamit külön a hajamra készíteni, így született meg ez a recept.
Néhány héttel ezelőtt összeraktam egy üvegbe dió levelet, körömvirágot, kamilla virágot és leöntöttem olíva olajjal. Most lett kész a macerátum, amit kifejezetten a sampon szappanhoz készítettem. Ezt használtam ebben a szappanban.

Ami belekerült:
  • Kókusz olaj
  • Olíva olaj
  • Napraforgó olaj
  • Ricinus olaj
  • Szőlőmag olaj
  • Repce olaj
  • Zöld agyag
  • Teafa illóolaj
  • Parajdi só
  • Diólevél főzet volt a folyadék

Nem díszítettem, nem színeztem, a zöld agyagtól és a diófőzettől sötét, barnás-zöldes színe lett. És végre kipróbálhattam a formákat, amiket a múltkor kaptam.

Egy-egy fajtát csináltam ebből

És 3 db lett a virágosból

És kivéve a formából:



Update:
Annak aki szereti a teafa illatát azt mondom, hogy nagyon jó illatú szappan lett belőle, aki nem szereti, annak meg azt mondom, hogy olyan az illata mint a teafa olajnak :). Nem kellemetlen, én szeretem ezt az illatot.
Nagyon jól használható, kemény, habosan habzó szappan lett belőle.
Szembe kerülve csíp, úgyhogy vigyázni kell vele hajmosásnál. Én gyakran használom, nagyon szeretem! Ha szappant használtok hajmosásra, akkor használjatok ecetes öblítést is, amit elkészíthettek 1 evőkanál almaecetből és fél liter meleg vízből. Ezzel öblítsétek át a hajatokat.
Fényes, jó tartású utána a hajam.
Az összetevői miatt nem csak problémás hajra, hanem problémás bőrre is bátran ajánlom, én arcmosásra is gyakran használom!

Környezetbarát mosószer fillérekből

Így néz ki melegen

Már rég terveztem hogy megcsinálom, ezt a receptet is Lukrécia oldalán találtam, Vegyesz bejegyzése alapján készítettem el. Az állaga nagyon jó, azt ugyan még nem tudom hogy milyen hatásfokkal fog mosni, de nagyon jókat olvastam róla, így bizakodó vagyok!

Hozzávalók:

  • 5 liter ioncserélt víz
  • 15 dkg reszelt szappan (nálam orosházi mosószappan)
  • 50 gramm borax
  • 15 dkg mosószóda
  • Teafa illóolaj


Két liter vizet felteszek forralni, majd amikor már jó meleg, apránként beleadagolom a szappant, amíg fel nem oldódik. Ha feloldódott, akkor hozzáöntünk még 2 liter vizet, ezzel is jól felmelegítjük. Hozzáadjuk a boraxot és a mosószódát, majd végül a maradék 1 liter vizet. Hagyjuk kihűlni. Egy fehér nyálkás masszát fogunk kapni. Amikor már teljesen kihűlt, fogunk egy habverőt és újra folyékony állagúvá keverjük. Ennél a műveletnél hozzáadtam teafa és levendula illóolajat. Nem tudom hogy megmarad-e, de nekem kicsit büdi volt a mosószappan, ezért akartam egy kis illatot neki. Remélem megmarad! Én ezt úgy oldottam meg, hogy apránként csináltam, nem a fazékban. Nekem így egyszerűbbnek tűnt. Amikor kész lettem, egy kiürült csőrös flakonba tettem, amiből könnyű kiönteni. De simán visszatehető a kiürült 5 literes vizes flakonba is.
Mosásonként 1-2 dl-t használunk belőle.

Öblítéshez illóolajos ecetet használok, vagy feloldok egy evőkanál citromsavat 1 dl vízben és hozzáadok illóolajat, és ezt használom.

Így néz ki amikor kihűlt, ilyenkor már lehet habverőzni :)

2012. augusztus 17., péntek

Intim szappan


Próbálok valami olyan szappant készíteni, amivel az intim területeket is lehet ápolni vegyszermentesen. Tudom hogy a szappan mindig lúgos lesz, sosem lesz enyhén savas, de mégis az a véleményem, hogy az intim területekre is nyugodtan használhatunk otthon készített szappant, nem fogunk vele többet ártani mint a boltban kapható, agyonvegyszerezett intim mosakodókkal. De ha félünk attól hogy bajt okozunk, a szappanos mosás után öblítsünk almaecetes vízzel.
Igyekeztem minden finomságot beletenni ebbe a szappanba hogy az érzékeny területeket megfelelően ápolhassam :)

Szappanom összetevői:

  • Kecskejoghurt mint folyadék
  • Körömvirág és kamilla főzet
  • Kevés kókusz olaj
  • Körömvirág és kamilla macerátum (olíva olaj - a szappanom 85%-ban tartalmazza, a megfelelő ápolásért)
  • Teafa illóolaj
  • Levendula illóolaj
  • Fehér agyag
  • Aloe vera (1 levélnyi gél)
  • 1 evőkanál kecskejoghurt a pudingosodáskor


Az olíva olaj miatt most 8 hétre elment pihenni, de már nagyon várom hogy használható állapotba kerüljön, kíváncsi vagyok a végeredményre!
Kicsit puha lett a szappan, így nem tudtam szépen kiszedni a formából, lehet tovább kellett volna ott hagyni, de már így is 4 napot pihent a formában. Lehet legközelebb kevesebb folyadékot adok hozzá.



Update:
Intim szappannak nekem nem jött be, egyelőre maradok a bolti dolgoknál ezen a téren. Később majd még teszek kísérletet erre.
Amúgy egy nagyon finom, jól habzó, krémes szappan lett. Nem annyira kemény, mint általában amiket csinálok. Valószínűleg ez azért is lehet, mert az aloe gélt nem mértem le a folyadékból, hanem pluszban adtam hozzá.
Minden esetre bátran ajánlom érzékeny bőrre, mert amúgy isteni szappan lett! Az intim részekre nem feltétlenül javaslom :)
Illata nagyon finom, friss.

Új szerzeményeim a szappanozáshoz

Ezek közül még egyiket sem használtam, de tervezem! Folyamatosan azon agyalok, hogy mi legyen a következő szappanom! És még néhány formám úton van Kínából, amiket szintén nagyon várok már! Majd azokról is beszámolok!

Virágforma az ebayről.

Virágforma

Virágforma az ebay-ről

Ez is ebay. Nem tudom ennek mi a pontos megnevezése, talán mini kuglóf forma? 3 féle formával

Első fajta

Második fajta

Harmadik fajta



Pudingos forma, még nem próbáltam, de tervezem

Krémtúrós doboz

Apukám csinálta nekem, minden oldala lenyitható

Belülről

Két részre is osztható

Lúgoldó edény creativikyéktől. Imádom! Nagyban megkönnyíti a lúgoldást, sokkal egyszerűbb mint eddig bármikor volt! És fordítva is működik. Belemérem a lúgot, majd közvetlenül rá a folyadékot, lezárom majd folyóvíz alatt elkezdem összerázni hogy feloldódjon a lúg. Nagyon szupi!

Kis dobozok az IKEA-ból



Azt hiszem boros doboz volt...

belülről

Muffin forma az IKEA-ból

Felülnézet


2012. augusztus 8., szerda

Natúr olívás szappan kecsketejjel és aloéval

És a változatosság kedvéért megint szappan :)
Nem tehetek róla, totál a rabja lettem a szappankészítésnek. Néha azon kapom magam, hogy csak arra tudok gondolni hogy milyen szappant kéne készítenem. De ugye el is kell használni ezeket a gyönyörűségeket, így azért az sem jó ha az ember tonnaszám nekiáll készíteni. Sajnos nagyon nehezen uralkodom magamon, hogy ne készítsek minden nap valamilyet.

Mivel már fogytán voltam a natúr olíva olajos szappannak, kézenfekvő volt hogy ezt fogok készíteni. (Voltam tanfolyamon a házikence.hu-nál, ami nagyon tetszett és rengeteg ifóval gazdagodtam, így most már sokkal bátrabban készítem a szappankáimat.)
Azt tudjuk hogy a csak olíva olajat tartalmazó szappanok nem nagyon habzanak, illetve ez sem teljesen fedi a valóságot, egyszerűen hagyni kell őket érni. Így most ez a szappankám laza fél éves pihenőre vonul, hogy tökéletes állaga legyen. Hogy hogyan fogom addig kibírni, azt nem tudom! De nagyon bízom benne, hogy 6 hónap után szuper illata és állaga lesz.

Ami került bele:

  • Olíva olaj
  • Kecsketej mint folyadék
  • Aloe vera két nagy leveléből nyert gél
  • Levendula illóolaj, csak mert imádom az illatát!
  • Orvosi szén, csak mert ki akartam próbálni egy színezési formát, és csak az aljára került egy kevés

Nem írok arányokat, mert ha valaki el akarja készíteni, úgyis szüksége lesz szappanrecept számláló programra (SoapCalc), és ott ki tudja alakítani a neki megfelelő mennyiséget. Én most 1 kg szappanmasszát készítettem. Azért szeretem ezt a programot, mert meg tudom adni hogy mennyi legyen a massza mennyisége, és így számolja ki. Nekem ez a legkönnyebb. Általában 0,5 vagy 1 kg szappanmasszát készítek. Attól függ a mennyiség hogy milyen szappant készítek és mire akarom használni. Vagy hogy csak kísérletezem-e éppen.

Natúr, színezés nélküli

Ilyen lett a tömb teteje

Felvágás után így néz ki. Nekem nagyon tetszik! :)
Update:
Kivártam a 6 hónapot, hogy megérjen a szappan. Kellemes, krémes, finom illatú, de még ennyi idő elteltével sincs olyan nagyon dús habja. Ha fontos nektek hogy jó sok, krémes habja legyen egy szappannak, akkor tegyetek hozzá mindenképpen kókusz olajat vagy ricinus olajat.
Érzékeny bőrre, babák bőrére tökéletes!

2012. augusztus 5., vasárnap

Narancsvirágvizes szappan


Kipróbálom hogy megmarad-e a virágvíz illata a szappanosodási folyamat végére is, ezért készítettem egy tesztszappant. Semmi extra nincs benne, a virágvízben oldottam fel a lúgot, majd hozzáöntöttem az olajakhoz. A végén kettészedtem a masszát, az egyik felét pirospaprikával színeztem és úgy öntöttem formába. A mintája nem lett teljesen olyan mint szerettem volna, de majd legközelebb. 6 hét múlva megtudom hogy megmaradt-e a virágillat.

Update:
A virágvíz illata sajnos nem maradt meg a szappanban, pedig igazán csodálatos lett volna!
Pirospaprikát soha többet nem teszek szappanba, mert ugyanaz a baj vele, mint a fahéjjal, nem kellemes dörzsöl, hanem durván karmol. Ezért sajnos ez is kézmosó szappanként végezte, pedig amúgy gyönyörű színe van.
Kemény szappan lett, nagy, krémes habbal.

Mentás-citromfüves szappan


A férjemnek készítettem, mert szerencsére fogytán van a bolti tusfürdőknek és szeretném ha ő is éttérne az egészségesebb kozmetikumokra. Az volt a kívánsága hogy citrusos legyen, de mivel a citrusok illata nem marad meg, így készítettem egy mentás-citromfüves főzetet, ebben oldottam a lúgot, a végén pedig citromfű- és szantálfa illóolaj került bele.
Azért lett ilyen csíkos, mert tettem bele méhviaszt, attól pedig gyorsan megkötött, így nem tudtam olyan szépen formába önteni. Most várunk hogy megérjen, és remélem hogy szeretni fogja!

Update:
A méhviasztól egy nagyon kemény szappan sikeredett belőle. Jó fogású, nagyon jól habzik, krémes habja van.
Illata inkább semleges, bárki számára ajánlható.

Fürdőbomba


Sok helyen olvastam már erről, így itt volt az ideje, hogy elkészítsem a sajátomat. Rögtön kétfélét is csináltam.
Az alaprecept nagyon egyszerű, a Fittnők blogból vettem az ötletet.

Hozzávalók az alaphoz:

  • 200 gramm szódabikarbóna (gyógyszertárban beszerezhető)
  • 100 gramm citromsav (gyógyszertárban beszerezhető)
  • 100 gramm étkezési keményítő
  • 60 gramm olaj (kókusz, lenmag, olíva, stb.)
  • Illóolaj


Öntsük a száraz hozzávalókat egy tálba, majd keverjük jól össze. Ízlésünknek megfelelően tehetünk bele szárított virágot is. Öntsük hozzá az olajat, annyit hogy összeálljon. Cseppentsük hozzá az illóolajat is. A kezünkkel formáljunk golyókat, tegyük egy tálba, szárítsuk 2 napig olyan helyen, ahol nem érheti víz. Utána használhatjuk! Csak dobjuk a fürdőkádba és élvezzük az illatos fürdőt!
Ebből az adagból nekem 6 db fürdőgolyóm lett.

Az egyiket levendulásra készítettem, ebbe szárított levendula virágot és levendula illóolajat tettem.
A másik változat citrusos lett, ebbe egy citrom és egy lime lereszelt héját tettem bele, ezen kívül lime, citrom és klementin illóolaj került bele. Mindkettőnek nagyon finom az illata, de a levendulás mindent visz! A levendula illatát amúgy is imádom! De a másik is nagyon kellemes, érdemes kipróbálni!