A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 13., vasárnap

Szappan a világ másik feléről


Azt hiszem, hogy tartozom még egy kis élménybeszámolóval. Márciusban Ausztráliában és Új-Zélandon töltöttem 3 hetet a férjemmel. A férjem ezt kérte a születésnapjára, mármint hogy egyáltalán menjek el vele, mert az iszonyat hosszú repülőút eddig mindig eltántorított, hogy igent mondjak az utazásra. Utólag azt kell mondjam, hogy nem véletlenül :) Nagyon brutális volt az utazás. A legdurvább az a Doha-Melbourn 14 órás repülőút volt, de önmagában semmi sem volt ahhoz, ahogy hazafelé jöttünk. Visszafelé közel 40 órát utaztunk az átszállásokkal és a reptéren várakozásokkal együtt. De ez senkit ne tartson vissza, ha arrafelé szeretne utazni!

Melbourn-ben és Sydney-ben voltunk 2 hetet és Auckland-en töltöttünk 1 hetet. Nekem Új-Zéland kicsit jobban tetszett, mint Ausztrália, bár azt kell mondjam hogy a 3 hét iszonyatosan kevés volt, minimum a duplája, ha nem inkább a triplája kellett volna, hogy egyáltalán csak a közelébe jussunk azoknak a dolgoknak, amiket meg kellett volna nézni. Elég aktívan telt a 3 hét, sokat autóztunk hogy megnézzük amit terveztünk. Leginkább nemzeti parkokban voltunk, mert én a városokat önmagukban nem tudom nagyon értékelni, a zöldet sokkal inkább. Nagyon szeretek a természetben lenni, sokkal inkább mint épületeket nézni :)
Ausztráliából egyébként nem hoztam semmit, szappant sem. Így ilyen szempontból az elhanyagolható :)
Új-Zélandon kevés időnk volt, így kevés időbe kellett sok mindent belesűríteni. Innen hoztam pár szappant. Tudom hogy az összetevőik alapján nem igazán az a kategória amit pl. én is készítek, azaz nem teljesen adalék anyag mentes, van benne olyan ami jó lenne ha nem lenne, de mégsem tudtam nekik ellenállni.

Ezeket Hobbiton-ban vettem, itt forgatták a Gyűrűk Ura trilógia faluban készült jeleneteit, illetve a Hobbit c. film adott jeleneteit is.
Kiwis szappan, kiwi magokkal. Hát, mit ne mondjak, nem egy élmény vele fürödni, mert a magok iszonyatosan karistolják a bőrömet, de azért kár lett volna otthagyni :)

Iszapos szappan, azt hiszem legalábbis hogy ez a legjobb magyar megfelelője a MUD szónak. Még a csomagolásában.

Manuka mézes szappan, virágos

Kicsomagolva így néz ki. A jobb felső sarkában egy kiwi madár van.

Manuka mézes szappan. Nagyon átható méz illata van.

Csomagolás nélkül. Rajta is van egy kiwi madár.

Lanolinos szappan

Voltunk egy lakatlan szigeten, amit White Island-nak hívnak, azaz Fehér szigetnek. A lényege, hogy egy működő vulkán van a szigeten, amit meg lehet nézni. Gázmaszkos túra, mert enyhe kéngőz terjeng a szigeten, ami nem túl egészséges. Én egyszer szippantottam jó mélyre, utána alig bírtam abbahagyni a köhögést. Utána viszont már le sem lehetett rólam venni a gázmaszkot :) Amúgy nekem nagyon tetszett a sziget, nagyon szép színek vannak. Annyira persze nem szép, mint a Yellowstone park, de azért nem rossz. Ért egy enyhe baleset is, mert a nagy hajóról kis hajóval vittek ki a szigetre, de nagyon nagy hullámok voltak, így a szigetre érkezéskor becsapódtunk, amikor én egy pillanatra elengedtem a kapaszkodót, de ez pont elég volt ahhoz, hogy előre essek. Szerencsére puhára estem, a fenekemre, így nem lett semmi bajom :)
De amiért leírtam az az, hogy vettem kénes szappant. Szép sárga, és jó büdös. Hiába raktak bele valami brutál illatot, azt a kénes szagot nem tudták elnyomni benne. De engem ez nem annyira zavar. Nagyon jó problémás bőrre, és ezért is vettem meg.
Kénes szappan
Már használatban van, és mintha tényleg jobb lenne a bőröm tőle.

Ennyi, több szappant nem hoztam. Zárásnak jöjjön néhány kép az utazásról, amolyan képes élménybeszámoló jelleggel:































2012. október 18., csütörtök

India, Bangalore



Nem rég jöttem haza Indiából, ahol egy rövidebb időt, 8 napot töltöttem a férjemmel. A férjem miatt mentünk, egy tanfolyamra oda kellett utaznia és én is elkísértem. A jelek már régóta érkeztek hogy Indiába kell mennem, de valahogy féltem/féltünk oda utazni. Így is tartottam egy kicsit az utazástól azok alapján amit az utikönyvben olvastam.
Az oltásokat már nem volt időnk beadatni, amit javasoltak, mert nem hatottak volna mire odaértünk, de így utólag nem is lett volna rá szükség. Persze azért hozzáteszem hogy egy jól fejlődő városban voltunk, ahol rengeteg informatikai cég vert tanyát és így nem elmaradott, de nem lehet egyetlen "normál" városhoz sem hasonlítani. Mindentől különbözik amit eddig a világban láttam és tapasztaltam.
Nem írom hogy szuper volt, mert nem volt. Nem írom hogy rossz volt, mert nem volt. Valahol a kettő között van az igazság :)

A közlekedés borzalmas, egy baromi nagy káosz az egész. Senkinek sem javasolnám hogy önmagától autóba üljön és vezessen, mert tuti meghal rögtön. Még az is nagy kihívás hogy az ember átjusson az út egyik oldaláról a másikra. Mert hogy senki nem fog megállni.  Eléggé félelmetes.

Elég sokan beszélnek angolul, így azért elég jól lehet tájékozódni. Segítőkészek és kedvesek. Bátran kérdezhetünk, segítenek.

Bangalore nagyon koszos, büdös, rengeteg az ember. Kevés igazán szép hely van annak ellenére hogy elég sok szép templom, látványosság van amit érdemes megnézni, de mindent elborít a szemét, kóborkutyák mindenfelé, és természetesen tehenek. A szemétkupacok tetején a tehenek guberálnak, eszik amit találnak.

Senkit sem beszélnék le arról hogy odamenjen, de azt hiszem hogy én egy darabig biztosan nem akarok visszamenni.

A kajával gondban voltunk, én nem igazán szeretem a fura fűszereket, így inkább az itthon megszokott ételeket ettük, tehát Pizza Hut, meg ilyenek. A harcosok étrendjét az utazás idejére felfüggesztettem, mert nem tudtam nyers gyümölcsöt, zöldséget enni napközben, annyira bátor nem voltam, bár lehet hogy semmi bajom nem lett volna tőle. Azért inkább nem kockáztattam meg egy jó kis hasmenést. A szállodában meg úgyis volt reggelink, így maradtam most a hagyományos kajálásnál, azaz volt egy reggeli meg egy vacsora. A mozgást is hanyagoltam, elég sokat mászkáltunk napközben, így nem volt már energiám arra is. De most hogy újra itthon, újra nekiállok a harcosok étrendjének is, meg a fegyencedzésnek is.

Néhány kép ízelítőül, hátha valaki kedvet kap:




















Indira Gandhi Musical Fountain: