A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Citrom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Citrom. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 18., péntek

Citromos, fokhagymás csodaital


Én ezzel kezdtem az új évet :)

Hozzávalók:

  • 5 db egész citrom (bio, vagy kezeletlen citrom!)
  • 30 gerezd fokhagyma
  • 1 liter tisztított víz


Elkészítése:

Forraljuk fel a vizet, majd hűtsük ki. Ha kihűlt, tegyük egy turmixgépbe a megmosott és darabokra vágott citromokat a héjukkal együtt és a megtisztított fokhagymagerezdeket. Öntsük fel kevés vízzel, majd turmixoljuk nagyon krémesre! Ha ezzel megvagyunk, akkor öntsük hozzá a maradék vizet is. Tegyük egy üvegbe, majd fogyasszunk belőle 3 héten keresztül minden reggel éhgyomorra egy kupicával. A megadott mennyiség elegendő a 3 hétre, hűsőben eláll. Én szűretlenül fogyasztom, de aki akarja átszűrheti egy sűrű szövésű anyagon.
3 hét után 8 nap szünetet kell tartani, utána megismételhető a kúra.

Elsődlegesen beszűkült vagy meszes erek kipucolására ajánlják, de rengeteg jó tapasztalatot olvastam róla a neten, a látás javulásától kezdve az ínybetegségek kezeléséig, ezért úgy döntöttem hogy kipróbálom. A fokhagyma és a citrom amúgy nagyon jó baktérium és vírusölő, így azoknak is javaslom a fogyasztását, akik meg szeretnék úszni az influenzát, megfázásokat. Általánosságban erősíti az immunrendszert.

A fokhagyma szagától nem kell félni, nem erős, az első étkezéssel elmúlik.

A 2. hétnél tartok a kúrában, ha befejeztem megírom a tapasztalataimat. Egyelőre annyit tudok, hogy néha fáj tőle a gyomrom, de nem elviselhetetlen. Gondolom ha reggelizik az ember akkor hamar elmúlik, tekintve hogy a harcosok étrendjét követem, nekem nincs reggeli, de abszolút elviselhető. Ha ez az ára hogy felturbózzam az immunrendszerem, akkor szívesen megfizetem :)

Ha elkészítitek és végigcsináljátok a kúrát, akkor írjátok meg hogy milyen pozitívumokat tapasztaltatok!

Update:
Nekem sajnos nem bírta ki a 3 hetet a lötty, a 2. hét után megbuggyant. Valszeg azért mert nem forraltam fel, de nem akartam kinyírni a vitaminokat. Ezért azt javaslom, hogy ha ti sem szeretnétek felforralni, hogy veszítsen a vitamin tartalmából akkor inkább hetekre lebontva készítsétek el a löttyöt.
Ez igényel némi átszámolást, de nem túl bonyolult, egy hétre lebontva így néz ki:

  • 2 db egész citrom
  • 10 gerezd fokhagyma
  • 3,3 dl tisztított vagy forrásvíz

Minden mást ugyanúgy csináljunk!

2012. november 27., kedd

Megfázásból gyógyulós

Azt gondoltam hogy nem fogok megfázni, de aztán végül engem is leterítettek a bacik. Sokáig bújkált bennem, de kb. 2 hét kellett, mire tényleg beteg is lettem. Addig bírta a szervezetem.
Ezt a posztot részben magamnak írom, hogy legközelebb is tudjam hogy mitől gyógyultam meg hamarabb, mint korábban az antibiotikummal hosszabb idő alatt. Mert hogy már 1-2 éve nem igazán szedek semmit, hacsak nem nagyon muszáj.

Férjemre való tekintettel hanyagoltam mézes fokhagymát, pedig alapvetően nincs bajom az ízével, simán meg bírok enni belőle bármennyit. Csak hát a saját szagomat sem bírom olyankor... :) Ez így most elmaradt.

A reggeli citromos vizemet egy kicsit felturbóztam. Tettem hozzá reszelt gyömbért is, illetve fahéjat reszeltem bele, majd 60 fokos vízzel felöntöttem. Ezt ittam minden reggel. Este is ugyanezt, csak akkor már mézet is raktam bele. Reggel a harcosok étrendje miatt nem, mert azt tartottam folyamatosan.
Tehát amit csináltam: egy pohárba kis darab gyömbért reszeltem, ráfacsartam fél citrom levét, ráreszeltem egy kevés fahéjat, majd felöntöttem 60 fokos vízzel. Este pedig még egy kanál hársfamézzel is kiegészítettem.

Hársfa- és lándzsás utifűteát ittam, natúr, természetesen semmilyen ízesítővel. Máskor sem szoktam tenni bele sem mézet, sem citromot.

Inhaláltam citrom- és teafa illóolajjal, illetve lábosban melegített sóoldattal is. Ez is segített felszakítani a letapadt váladékot.

Felszereltem a radiátorra egy kerámia párologtatót, amibe sós vizet tettem, mert a sós levegő jót tesz.

Az esti fürdővízbe parajdi gyógynövényes sót tettem, illetve menta és teafa illóolajat. Ezek segítettek kitisztítani a légutakat.

Készítettem egy illóolajos krémet a mellkasomra, ami szintén segített a letapadt váladék feloldásában. Ez úgy nézett ki, hogy shea vajat kicsit megmelegítettem (csak radiátor felett) és tettem bele rozmaring-, teafa-, levendula-, és citrom illóoalajat. Nem csináltam nagy mennyiséget, kb. egy diónyit, tekintve hogy a shea vaj milyen kiadós, így is többszörre elég. Minden illóolajból 5 cseppet tettem a vajba, összekevertem és visszadermesztettem.

Citrom illóolajat párologtattam a lakásban, ez fertőtlenítette a levegőt.

Bekapcsoltam a lakásban található összes sólámpát és sómécsest. Ezek tisztítják a levegőt, ártalmatlanítják a rossz ionokat.

A harcosok étrendjéhez tartottam magam, a nike+ edzést is csak 1x hagytam ki. Most a betegség alatt különösen fontosnak tartottam hogy tartsam a napközbeni alulevést, hogy tudjon a szervezetem méregteleníteni, ki tudja írtani a bacikat.
Annyit azért változtattam, hogy néhány napig nem ettem salátát. Mikor beteg vagyok, akkor vannak dolgok, amiket máshogy szeretne csinálni a testem, nem kívánok dolgokat, amik máskor természetesek, sőt, van amitől egyenesen undorodom ilyenkor. Ezért a saláta párszor kimaradt, de a leves és főétel megvolt. Amúgy is kevesebbet kívántam enni.

Én hiszem azt, hogy a szervezetünk tökéletes. Ez azt jelenti, hogy úgy van kitalálva és megcsinálva, hogy képes egyedül harcolni a kórokozókkal, saját maga meg tudja gyógyítani magát. Ezért én nem szedek semmilyen gyógyszergyárak által előállított mérget. Van néhány eset, amikor kivételt teszek, de alapvetően amíg nincs rá életbevágó szükségem, nem szedek be semmit. Mint a fenti példa is mutatja, most sem volt rá szükségem. Ha orvoshoz mentem volna, felírt volna valami antibiotikumot, jobb esetben csak valami köptetőt, lázcsillapítót, torokfertőtlenítőt, meg nem tudom mit. Úgy is eltartott volna legalább 1 hétig, vagy még tovább a gyógyulás.
Nálam most 5 napot vett igénybe csupán természetes módszerrel.

Senkit nem buzdítok arra, hogy ne vizsgáltassa meg magát orvossal, pusztán érzékeltetni szerettem volna, hogy természetesen is meg lehet gyógyulni, a szervezetünk képes megbírkózni a kórokozókkal saját erejéből!