2014. március 6., csütörtök

Utazó szappan projekt 2014.

Eszti hívta életre a programot, melynek az a lényege, hogy elindított 3 db saját szappant, majd a csomag körbejárja az összes regisztrált szappankészítőt/bloggert. Mindenki kivesz magának a dobozból egy darab szappant, ami a legkedvesebb számára, és beletesz egy szappant a saját munkái közül, majd pedig továbbküldi.

Nagyon örülök hogy sikerült összehozni ezt a programot, és csatlakozhattam hozzá. Nagyon jó alkalom megismerni más szappankészítők munkáit nem csak képről, hanem testközelből. Egyéb elfoglaltságaim miatt én majd csak a vége felé fogok sorra kerülni, de már nagyon várom a napot, hogy megkapjam a kis csomagot.

Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy igen nagy bajban voltam, hogy melyik szappant is válasszam, melyiket küldjem tovább. Persze még elég sokára lesz rajtam a sor, de a képek miatt muszáj volt döntést hozni. Végül úgy döntöttem, hogy a legutolsó szappanomat fogom elküldeni, amivel annyira megszenvedtem. Ez pedig nem más, mint a 100% napraforgó olajból készült szappanom. A színe nekem nagyon tetszik, ezért is választottam. Nagyon vidám, színes, még csillámok is vannak benne, az illata pedig egyszerűen mesés!
Szóval, ha egyszer majd rám kerül a sor, akkor ő fog utazni:


Sajnos szépségben nem a legszebb szappanom, mert annyira puha volt a massza 3 hét után is, hogy nem tudtam szépen kiszedni a formából, itt-ott megnyomódott. Viszont azt gondolom hogy nagyon szép lett a színezése, és különleges, hogy csak napraforgó olaj van benne. Ugyanis abból állítólag nem lehet szilárd szappant készíteni :) Nekem azért sikerült, bár tényleg nem volt egyszerű. Az biztos, hogy ha valaha még kísérletezem vele, akkor nem fogom tömb formába önteni, mert abból lehetetlenség kiszedni, muszáj kisebb formákba tenni.
Meg ugyan még nem mértem, úgyhogy ha nem éri el a súlyhatárt, akkor teszek majd még mellé valamit a csomagba :)


Itt van néhány link, ahol nyomon követhetitek az eseményeket:
http://szappanszertar.blogspot.hu/2014/01/utazo-szappan-csere-beret-hirdetek.html
http://szappanszertar.blogspot.hu/2014/02/az-utazo-szappan-csere-bere-projekt.html
http://szappanszertar.blogspot.hu/p/blog-page_6208.html
http://kismaccs.blogspot.hu/2014/03/nagy-utazas.html
http://liviaszappan.blogspot.hu/2014/03/a-szappanok-nagy-utazasa.html?spref=fb


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése