2012. szeptember 27., csütörtök

Cukros-vaníliás-fahéjas főzőtt szappan


Figyelem! Állati zsiradékot tartalmaz! Természetesen a szappanrecept számlálóval bármilyen más olajra ki lehet cserélni a disznózsírt!
Én ezt most azért csináltam, mert kíváncsi voltam, és nagyon tetszett az a szappan, amit itt találtam: http://chickensintheroad.com/house/crafts/how-to-make-soap/

Azért ezt is átfuttattam a számlálóval és kicsit aggódtam hogy milyen lesz, mert a tisztítóhatásra 1-est írt, meg a habzásra is, ami ugye nem túl jó érték, de mint tudjuk, a mosószappan kizárólag állati eredetű zsírból van és az tökéletesen tisztít, így ezt a részét nem is annyira értem. A habzása pedig kitűnő! Nagyon jól habzi, szép nap buborékokkal.

Sajnos nem lett teljesen ugyanolyan a szappanom, pedig pont az a mély karamell szín fogott meg, de nem tudtam utánozni, pedig mindent ugyanúgy csináltam. Rögtön kétféle variációt is készítettem ebből a szappanból, mert ajándékba szánom és nem tudom hány ember lesz, akinek majd adnom kell, így muszáj volt 2 kilónyit készítenem, viszont a crockpotomba egyszerre csak 1 kilónyit tudok csinálni. Viszont ez jó alkalom volt arra hogy ne csak egy, hanem rögtön két variáció készüljön!

Az 1. variáció:

Hozzávalók:

  • 700 gramm disznózsír
  • 300 gramm olíva olaj
  • 380 gramm desztillált víz
  • 132,5 gramm NaOH
  • 4 vaníliarúd kikapart belseje
  • 1 csésze fehér cukor (2,5 dl)
  • 3 evőkanál fahéj



A crockpotba tettem a disznózsírt, felolvasztottam magas fokozaton, majd kikapcsoltam, hozzáöntöttem az olíva olajat. Botmixerrel elkezdtem keverni a zsír-olaj keveréket, majd fokozatosan hozzáöntöttem a feloldott lúgot. Addig kevertem, amíg egy sűrű, puding szerű masszát kaptam. Ekkor újra visszakapcsoltam a crockpotot, de most már csak az alacsony fokozatra, majd kb. 2,5 óra alatt készre főztem a szappant. Kikapcsoltam a crockpotot, majd hozzákevertem a vaníliát, cukrot és a fahéjat. Én ebbe most levendula illót tettem, de jobb lett volna a vanília, viszont az nem volt itthon. Sajnos a vaníliarúd belseje és a fahéj nem ad olyan illatot, hogy jól érezhető legyen, így mindenképpen kell valami plusz, hogy érezzük! A fahéjtól ez a szappan dörzsis lesz, így ha valaki nem szeretné, akkor ne tegyen bele fahéjat!

Ez a szappan elkészíthető hideg eljárással is, ebben az esetben minden ugyanúgy történik, a főzést kivéve. Hideg eljárásnál a puding állapot elérésénél adjuk hozzá a fahéjat, cukrot, vaníliát, majd öntsük formákba, 24-48 óra múlva vágjuk fel és hagyjuk 6-8 hétig érni. Hideg eljárásnál azonban vigyázzunk a cukor miatt, mert túlmelegedhet a szappanmasszánk!

A 2. variáció:

Hozzávalók:

  • 650 gramm disznózsír
  • 250 gramm olíva olaj
  • 50 gramm méhviasz
  • 50 gramm ricinus olaj
  • 380 gramm desztillált víz
  • 129 gramm NaOH
  • 1 csésze barna cukor (2,5 dl)
  • Menta illóolaj


Ez is ugyanúgy készült mint az előző. A crockpotban felolvasztottam magas fokozaton a disznózsírt meg a méhviaszt. Minden más ugyanúgy történt, mint az első variációnál, így azt most nem írom le mégegyszer.
A méhviasz miatt nagyon hamar eléri a sűrű puding szerű fázist, így ezzel vigyázzunk, ne keverjük túl! Hideg eljárásnál ha nagyon kemény lesz, utána már nehezen formázható!

Sűrű puding állapot



Néhány perc múlva elkezd feljönni az oldala, a folyamatot jól látjuk a következő képeken.






Végül a szélek összeérnek. Ilyenkor át kell keverni a masszánkat.
Géles állaga van (ez amúgy egy másik szappan, natúr olívás)

Formába öntve még melegen


Formában, már kihűlve

Felszeletelve (natúr olívás szappan, spirulinával színezve)

És egymásra halmozva :)

Update:
A fahéjas szappan nem lett a kedvencem. Ezt az összetevőt soha többé nem fogom használni egyetlen szappanban sem, mert bár jó színt ad a szappannak, és szép pöttyös lesz, iszonyatosan bántja a bőrt. Nem kellemesen dörzsöl, hanem olyan karmolós, összecsikarja az ember bőrét.
Ha elkészítitek, akkor inkább mást tegyetek bele színezésnek is és dörzs anyagnak is.
Maga a szappan nagyon jó állagú, krémes habos lett, de inkább most kézmosásra használom csak, ott nem bántja a bőrömet.

A mentás szappanom meg nagyon mentás lett. Szépen habzó, kemény, jó állagú szappan lett belőle, viszont kicsit csípi a bőrömet. Legközelebb kevesebb menta illó kell bele, vagy inkább más illat.

3 megjegyzés:

  1. Kedves Ildi!
    Elkészítettem én is hideg eljárással ezt a cukros-vaniliás-fahéjas szappant. Hát nekem sem lett teljesen olyan, mint ahogy láttam a külföldi blogban. Csináltam egy blogot, és itt láthatod az eredményét:http://csakg.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Szerintem nem feher cukorral keszitettek azon a csatolt oldalon a szappant, hanem barna muscovado cukorral. Az sokkal karamellesebb, egeszen sotette szinezheti a szappant. A fahejat nem szinezeskeppen tette bele, es valoszinuleg az egesz fahejat reszelte vagy daralta nagyobb szemcsesre. Ki fogom probalni hamarosan! Probaltad mas osszetevokkel azota? Virag

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igen, bizonyára, bár én sajnáltam belőle :)
      Nem próbáltam más összetevőkkel, mert állandóan variálok, és mindig inkább valami újat készítek :)
      Liazel

      Törlés